Párom, Kety /így hívom/ eltervezte hogy vegyünk részt egy nap a Balaton Camino-n. A Balaton Camino lényege, egy tavat megkerülő séta 10 nap alatt ami nem csak a testnek jó, hanem a léleknek is. Az egész család ment, természetesen kutyánk Pitypang sem maradhatott ki a közös túrázásból.

Aliz ,Én, Pitypang,
Kb. közép táv



Nincs is jobb egy közös sétánál. Reggel gyülekeztünk Badacsonyörsön 8 óra 45 perckor. Meglepődve tapasztaltam, hogy mennyi érdeklődő jött. Minden korosztály képviseltette magát, a gyermekkortól egészen a nyugdíjas korig. Volt aki sántikált, mert fájt a lába, volt aki gyengén látó volt, úgy vezették két oldalról. Egy nagyon okos fegyelmezett kutya is kísérte. Nagyon jó érzés, hogy ennyi jókedvű, mosolygós ember összejött. Minden elismerés a résztvevőknek és a szervezőknek. Nagyon jó érzés túrázni a gyermekeimmel, a családdal! Egy csomó “idegen emberrel” és mégis a túra végén már mintha ismernéd őket. Külön jó érzés hogy a nagyobbik lányom is végig csinálta. Nagy akarat erő lakozik benne, ennek köszönhető hogy él, és itt van köztünk. Ezért mondják a jógik: Ne könnyebb terhet akarjál, hanem erősebb vállakat. A táv 16 km volt, jövőre két napot tervezünk.

Egy kis pihenő, Pitypang ezután futott fürödni.
Visszafelé a vonaton

Ha van kutyája az embernek kénytelen minden nap kint lenni a szabadban és sétálni. Egy kutya mellett lehetetlen lustálkodni. Párom talált egy jó képet a sétálás jótékony hatásairól. Érdemes megnézni.